Vissza a cikkekhez

Duális képzés az Ongropacknál – Friss diploma, sokéves szakmai tapasztalattal

2016. április 21-én és 22-én vártuk a duális képzés iránt érdeklődőket az Anyagmérnök illetve Gépészmérnök Duális Workshopon a Miskolci Egyetemen, ahol az érdeklődők megismerkedhettek az Ongropackkal, az egyetemi oktatókkal, valamint a szakirányokhoz kötődő, interaktív bemutatókon is részt vehettek. A duális képzés vállalati felvételijére május 15-ig lehetett jelentkezni Karrier oldalunkon! Az előszűrő körön sikeresen átjutott felvételizőket 2016. május 27-én 9:00 órától várjuk gyárlátogatással egybekötött csoportos, kötetlen felvételi beszélgetésünkre!

A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara az elsők között, de az egyik legnagyobb partnervállalati létszámmal indította duális képzését 2015/16 tanévben. Az első szemeszterben 13 hallgató kezdte meg tanulmányait a Karon, valamint egy általuk választott, gyakorlati képzést nyújtó duális partnervállalatnál. A végzéskor a duális képzésben részt vett mérnökök meg fognak felelni a fejvadászok ma még irreálisnak tűnő elvárásainak: friss diplomával, és sokéves szakmai tapasztalattal fognak rendelkezni. Ha figyelembe vesszük, hogy a hallgatók a képzés során a partnervállalattól fizetést, az egyetemtől –tanulmányi eredménytől függően- tanulmányi ösztöndíjat kapnak, akkor kijelenthető, a duális képzést választva minden szempontból nyerő helyzetbe kerülhet az új képzési formulát választó jelentkező.

A nem fémes képzési területhez (azon belül is a polimer- és vegyipari szakirányhoz) csatlakozott az Ongropack Kft., március közepén írta alá a kazincbarcikai cég és az egyetem vezetése a duális együttműködési megállapodást.

- Örömmel csatlakozunk a Miskolci Egyetem duális képzési rendszeréhez (2 polimeres anyagmérnök, 1 gépészmérnök illetve 1 mérnökinformatikus hallgató kapacitással), hogy párhuzamos gyakorlati képzéssel támogathassuk helybeli fiataljaink szakmai képzését, később pedig munkát kínálhassunk közösen „kinevelt”, friss szakmai tudással és szemlélettel rendelkező fejlesztési és üzemeltetési szakembereknek.

Büszkék vagyunk arra, hogy a bővülő duális képzésben a Műszaki Anyagtudományi Kar együttműködő partnerei lehetünk a 2016/17-es tanévtől! mondta Szabó Gyula, Ongropack Kft. ügyvezető igazgató
Nézd meg a következő cikket